Elsőként egy francia mérnöknek, Nicolas-Joseph Cugnot-nak sikerült gőzhajtású járművet készítenie. Mivel ő tüzérségi katonatisztként szolgált, azt kellett megoldania, hogy a nehéz ágyúkat gyorsabban lehessen szállítani. Ehhez alapként kemény fából hatalmas, háromkerekű szerkezetet épített. Az első kerék elé óriási gőzüstöt helyezett fel, a gőz nyomása pedig dugattyúkon keresztül meghajtotta a járművet. Azonban az üstöt hevítő tüzet folyamatosan táplálni kellett, ezért működés közben egy fűtőembernek kellett ott állnia. Amikor Cugnot 1771-ben szerette volna bemutatni új találmányát, az orrnehéz, és emiatt rendkívül nehezen irányítható gőzautó elszabadult, és ledöntött egy falat. Ez volt a történelem első közúti balesete, amelyet gépi hajtású jármű okozott, a baleset után a hadsereg le is tett Cugnot gőzautójáról.

Mivel a belső égésű motor még ismeretlen volt, a gépek világát a gőz uralta. Ám egy idő után hatalmas lökést adtak a mechanizálás és az iparosodás fejlődésének az új, nagy teljesítményű gőzgépek, amelyeket többek között a skót származású James Watt (1736-1819) fejlesztett ki.

Tervezése, dizájn

Az autók külsőleg először még a korábbi vagy épp korabeli lovaskocsik és hintók külsejét követték, szögletesek voltak, csupa derékszöggel mindenütt. Ez már csak azért is így volt, mert abban az időben ezek voltak az uralkodó jármű-alkalmatosságok, ezért javarészt ezek alkatrészei álltak rendelkezésre járműépítéshez, ahogy ez Daimlerék esetében is látszik. Kezdetben ez elég is volt, ám amikor később egyre jobb, gyorsabb motorokat tudtak előállítani, rájöttek, hogy a szögletes forma nagy légellenállást tanúsít, ami jelentősen lerontja a motorok teljesítményét.

Az 1940-es évektől kezdve már csak emiatt is egyre áramvonalasabb, aerodinamikusabb külsőt kaptak az autók, egyre több részletet beburkoltak a karosszériával, és az utastér is komfortosabb lett, miután a kezdetben szinte csak nyitott vagy vászontetős utastereket, ahol minden utas ki volt téve az időjárás ártalmainak és a menetszélnek, felváltotta az ablakokkal, szélvédőkkel szeparált utastér. Viszont már a kezdet kezdetén megjelentek a különböző karosszériaváltozatok, attól függően, hogy hány ember és milyen komfortfokozattal kívánt utazni. Az áramvonalas karosszéria általában egy csónakformájú, központi kocsiszekrényből állt, ez tartalmazta a motorteret, az utasteret, a csomagtartót és gyakorta a pótkereket, ami sokáig a kocsin kívül kapott helyet; a kerekeket különálló sárvédők burkolták.

Az 1950-es évekre egyre jobban elterjedt a teljesen zárt karosszéria, amikor már nem voltak különálló sárvédők, csomagtartók, pótkerekek, hanem az autók minden része egy egységbe tartozott. (A külső vagy látható pótkeréktartó ezután már csak dísz volt bizonyos autógyárak modelljein.) A nagy fémfelület lehetőséget adott a díszítésre, cizellálásra, ezért ennek a kornak az autói nagyon díszes, reprezentatív külsővel, krómszegéllyel, díszlécekkel rendelkeztek. A krómozott alkatrészek nagyon gyakoriak voltak még az egyszerűbb autókon is, és ekkor terjedt el a kor jellegzetessége: a hátsó szárny hol nagyobb, hol kisebb méretben.

Az 1960-as évek elején megjelent az önhordó karosszéria. Ettől kezdve nem kellett az autó minden egyes részét külön legyártani. Ebben az időben tűntek el végleg az előző évtized tobzódó krómdíszei és hátsó szárnyai is. Innentől kezdve az autók javarészt dobozformájúvá vagy tepsiszerűvé váltak, főleg az Amerikai Egyesült Államokban. A krómdíszítés diszkrétebben ugyan, de megmaradt.

Ez a tendencia egészen az 1970-es évek végéig megmaradt, a 80-as évektől kezdve viszont egy modernebb, dizájnosabb korszak következett. Gyakorlati szempontból túl sokat nem adott hozzá a kocsikhoz, inkább a kor divatja hívta elő ezt a stílust. Ezekben az időkben, a 70-es évektől kezdve vált fontossá az autók utasainak védelme, amit addig igencsak elhanyagoltak. Olyan autógyárak, mint a Volvo vagy a Mercedes, ezekben az időkben váltak ismertté biztonságtechnikai fejlesztéseikről, mint a gyűrődőzóna vagy a légzsák, amelyek hamarosan más autógyárak modelljein is az alapfelszereltséghez tartoztak.

Az 1990-es években az autók megint gömbölyűbbek lettek, csak most a zárt karosszéria lett áramvonalasabb, ennek ezúttal a gazdaságosabb működtetés volt az indoka, mivel ekkor már a világ túl volt két olajárrobbanáson és környezetvédelmi megszorításokon is. Az autók továbbfejlődtek, és a 2000-es években a biztonság, a gazdaságosság és a környezetvédelem vált meghatározó szemponttá, amik mentén egy autót megterveznek.

A 2000-es években lényegében két fő irány volt, az elektromos autó (hálózatról tölthető) és a hibrid (pl. Forma-1 belsőégésű motor, turbo feltöltéssel, fékenergia-visszanyeréssel, és a turbó többletteljesítményének, kihasználatlan időszakának elektroszatáplálásával).